Homeland - az első évad után

Sokáig parkolópályán volt nálam a Showtime csatorna tavaly debütált sorozata a Homeland. Aztán egyszer csak nekiálltam. 

Az alábbiakban néhány gondolat az első évadról.

A sorozatban, melynek alapja egy Izraelben bemutatott sorozat a Prisoners of War, bepillantást nyerhetünk egy CIA ügynök életébe aki a nap huszonnégy órájában (szó szerint) azon dolgozik, hogy megakadályozzon egy újabb 2001. szeptember 11-ét. A sorozatot elindító konfliktust az egyik informátorának halála jelenti, akinek kivégzése előtt még annyit megtud, hogy az akkor hadifogságban lévő amerikai katonák közül egy átállt a másik oldalra. Aztán hogy-hogy nem, tíz hónappal később a speciális erők kiszabadítják a nyolc évvel korábban eltűnt mesterlövész osztag két tagja közül az egyiket, akiket az al-Qaeda tartott fogva. Innentől kezdve CIA ügynökünknek semmi más nem jár a fejében csak az, hogy kiderítse, vajon a kiszabadított és hazájába hősként visszatérő tengerészgyalogos lesz e a következő, aki terrorcselekményt követ el az Egyesült Államok ellen.

(forrás: youtube)

főbb karakterek

Claire Danes: sorozatban csak ritkán látni a színésznőt, itt most Carrie Mathison CIA ügynököt alakítja. A drámai oldala igencsak meggyőző, legalább is számomra.

Damian Lewis: a gyanú árnyékában lévő katona, Nicholas Brody szerepében.

Morena Baccarin: legutóbb a V egyik főszerepében láthattuk. Most egy kicsit háttérben van, Brody feleségét, Jessica Brody-t alakítja.

Mandy Patinkin: Carrie CIA-s mentorát, Saul Berensont alakítja, aki gyakran úgy érzem, mintha a saját lányaként tekintene Carrie-re.

az ártatlanság vélelme?

A sorozatok és filmek egyik érdekes vonása, hogy főleg a krimi jellegű történéseknél a készítők általában többet mutatnak a nézőknek, mint a történetben szereplő karaktereknek (ez a "Neked megmutatjuk, de el ne áruld senkinek" dolog). Ez ebből a sorozatból sem marad ki. A néző folyamatosan meg van vezetve és minden percben át van verve azzal, hogy a hős tengerészgyalogos sántikál valamiben és ő a rossz fiú. Be kell valljam, engem is (?) átvágtak a palánkon, jól bedőltem ennek. Ugyanis ha jobban belegondolok, gyakorlatilag az első évad közepéig nem történik olyan esemény a tengerészgyalogossal, még a néző előtt sem, ami beigazolná azt a gyanút, hogy bizony ő az aki átállt és terrorcselekményre készül. A megvezetések közül az egyik legnagyobb az volt, amikor egy epizódnak úgy volt vége, hogy egyik este a garázsban elkezdte azt a rituálét, amit az iszlám vallás minden egyes imádkozás előtt kötelezően előír. Na mondom ez készül valamire. De aztán belegondoltam kicsit abba, hogy vajon miért van ez? Miért van az, hogy bedőlök egy ilyennek? Gyanítom, hogy nem vagyok ezzel egyedül, hiszen egy egész sorozat épít erre. Érdekes, hogy mennyire észrevétlenül tudnak bennünk előítéletként gyökeret verni azok a dolgok, amiket nap mint nap látunk és hallunk a médiából vagy amit személyesen tapasztalunk meg. Nyilván más a dolog ha a gyanú beigazolódik. De addig? Mennyire tekinthető racionálisnak egy adott dologtól való félelmünk? Mennyire tekinthető egészséges félelemnek és mikor válik az paranoiává? Érdekes kérdések ezek, amikbe nem is akarok jobban belemenni, politikai kérdések meg egyébként sem hiányoznak ide...

függőség

A sorozatban azt a koncepciót, miszerint egy terror gyanús személyt próbálnak elkapni, felerősíti az, hogy CIA ügynökünknek semmi kézzel fogható bizonyítéka nincs arra, hogy a hősként hazatért katona terrorista lenne. Az évad közben megtudjuk, hogy Claire Danes karaktere (Carrie Mathison) úgy dolgozik a CIA-nál, hogy senki nem tudja, súlyos mentális zavarai miatt folyamatos gyógyszeres kezelésre van szüksége. Ez a mentális zavar ad egy folyamatos konfliktust Carrie és a mentora között, aki ennek ellenére azt is elintézni neki, hogy legálisan tudja bekamerázni és lehallgatni a hazatérő katona házát, amit magánakciójában illegálisan kezd el. Carrie alapból egy nyughatatlan személyiségnek tűnik, minden áron csak a cél lebeg a szeme előtt, ezt a megszállottságát kezelt betegsége csak még jobban felerősíti.

flashback

A sorozatban tetszetős az a dolog, hogy flashback-ekkel operál. Ez már az első résztől jelen van, majd az évad felénél elkezdődnek azok a visszaemlékezések, amik már azt sugallják, hogy CIA ügynökünk - bár senki nem hisz neki - bizony jó nyomon jár.

magánélet

Az évad közepén jutott először eszembe az, hogy ha már a 24 készítői állnak a sorozat mögött, akkor a sorozat lehetne mozgalmasabb, pörgősebb. De ennek kompenzálására azt kell mondjam, hogy a sorozat - legalább is eddig - rendkívül jól mutatja be azt, hogy a három főbb karakternek a magánélete gyakorlatilag romokban hever. Carrie megszállottsága és betegsége miatt nem képes kialakítani normális párkapcsolatot. Saul még akkor sem tud két percnél többet eltölteni feleségével amikor az éppen Amerikában van, mert folyamatosan hívja a központ, hogy vészhelyzet van. Nicholas Brody amerikai életének pedig akkor lett vége, amikor a Irakban olyat tapasztal meg, amit sosem gondolt volna.

Monster's Ball

Carrie-nek furcsa mód nem elég az, hogy gyógyszeres kezelésre van szüksége. Vagy az, hogy örökmozgó és hogy bizonyíték hiányában senki nem hisz neki. Személyiségéből fakadó megszállottsága arra a nagyon veszélyes útra tereli őt, hogy összeszűrje a levet Brody-val. Igen, úgy. Természetesen a CIA tudta nélkül. 
Eszembe jutott erről a Monster's Ball című film, ott kicsit más van, de a koncepció hasonló.


értékelés 

2011-ben Claire Danes és Damian Lewis mindketten Emmy díjat kaptak a szerepért. A sorozat jó, nézeti magát, viszont továbbra is tartom magam ahhoz, hogy lehetne mozgalmasabb, lehetne benne több izgalom. Az első évadnak úgy van vége - és ezzel azt hiszem nem árulok el sokat - mintha a sorozat el sem kezdődött volna. 

Sőt, egy biztos: Carrie-nek a folytatásban sokkal több akadályt kell leküzdenie ahhoz, hogy igazát bebizonyítsa.